Cseresnyés Péter az újabb beruházásokról is beszélt évértékelőjében

– Megpróbáltatásokkal teli esztendőn vagyunk túl, hiszen a pandémia szinte az élet minden területén – az egészségügyben, a gazdaságban, de még a társas kapcsolatokban is – nehézségeket okozott – nyitotta az év végi beszélgetést Cseresnyés Péter, Nagykanizsa és térsége országgyűlési képviselője. Az államtitkár ugyanakkor a fejlesztésekről, a gazdaság- és családvédelmi intézkedésekről is szólt.

A jegyek és bérletek 2021-ben is jók lesznek

2020-ban – egy minisztériumi megállapodásnak köszönhetően – már működött az a rendszer, aminek köszönhetően a helyi buszjáratokkal ritkábban érintett városrészekben élők a helyközi járatokat is igénybe vehették a település közigazgatásai határain belül. A 2021-es esztendőre szóló megállapodást a napokban írták alá.