A Kanizsai Fiatalok Közössége Egyesület, illetve az annak keretében működő Magic Ritmo tánccsoport és a Honvéd Kaszinó Városi Színpad hagyományos évadzáró gálaestjét tartották szombaton a Medgyaszay Házban. Szollár-Nikolics Zsanna, az egyesület vezetője, koreográfus, Bonis Bona díjas tehetséggondozó elmondta: a gálaest története egy katonáról szól, az ő életét mesélik el a bevonulástól a haláláig 27 énekes, táncos, verses és színjátszó produkción keresztül.
Hónap: 2021 július
Két esetben is pozitív érteket mutatott az alkoholszonda Zalában
Büntetőeljárást indítottak a zalai rendőrök.
Negyven éve érettségiztek a kanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban
Egykori gimnazisták tartottak 40 éves érettségi találkozót a közelmúltban. A helyszín az egyik osztálytárs családi ingatlana, a miklósfai Tóth-Kantó-porta volt, ahol a korábbi években is zajlottak kihelyezett összejövetelek, évfordulós kerti ünnepségek.
Elfogták a pénzt követelő vadászt Zalában
Pénzt követelt a vadásztársaságból kilépő tag, a rendőrök fogták el a négymillió forintot átvevő férfit, aki ellen nemrég emeltek vádat önbíráskodás bűntettének kísérlete miatt.
Bukovics Rebeka az ifi-Eb-n
Nagykanizsa Nem kerülte el a szakemberek figyelmét Bukovics Rebeka rohamszerű fejlődése, így a Dél-zalai Vízmű SE úszója is helyet kapott a magyar válogatottban, mely Rómában, a medencés ifjúsági Európa-bajnokságon szerepel. Polgár Sándor tanítványa – folytatva a kanizsai hagyományt – az 50 méteres pillangóúszásban vívta ki az indulás jogát, de további két számban is rajtkőre áll.
Interneten próbált meggazdagodni a csaló – nemrég emelt vádat a kanizsai ügyészség
A 33 éves német állampolgárságú, csalás miatt már többször elítélt, Aszód közelében élő nő 2020 májusától egy ismert internetes hirdetési oldalon eladásra kínált olyan árucikkeket, amelyek ténylegesen nem álltak a tulajdonában.
Víz alá nyomta társa fejét egy kamasz a nagykanizsai javítóintézetben
Javítóintézeti neveltek erőszakoskodtak társukkal, két fiatal ellen emeltek vádat.
Meghalt a beteg, vádat emeltek az orvos ellen Nagykanizsán
A 44 éves férfi vádlott a Kanizsai Dorottya Kórház Pszichiátriai Osztályának orvos rezidenseként 2020. szeptember 17-én 15.30 órától másnap reggel 8:00 óráig ügyeletet látott el.
Trianonról a tánc nyelvén
A Duna Művészegyüttes és a Göncöl zenekar július 7-én, szerdán 19 órakor a HSMK-ban mutatja be Gyertyaláng című előadását.
Latinovits-díjat nyert a nagykanizsai Fási Barnabás
Fási Barnabás, a Kanizsai Fiatalok Közösségének alelnöke a felnőttek között első helyet szerzett a Balatonszemesen megrendezett XXVI. Latinovits Zoltán Kárpát-medencei Vers- és Prózamondó Találkozón, mellyel kiérdemelte a Latinovits- díjat.