A nagykanizsai Németh Petra tinédzserként kötött életre szóló kapcsolatot a tánccal, a mozgással. A HSMK Premier Táncklub alapítójával, motorjával beszélgettünk a közösség létrehozásáról, arról, mi inspirálta őt, amikor eldöntötte, hogy a színpadra lépnek.
Hónap: 2024 január
A test, a lélek és a szellem egysége
A nagykanizsai Krasznai Virág pszichológus nemrégiben útjára indította a Tudatos Nők Klubját. A cél egy olyan női közösség építése, ahol hasonló érdeklődésű, szemléletű nők kapcsolódhatnak egymással.
Érdekességek a matematikaoktatásban – rendhagyó óra a Bolyai-iskolában
A Bolyai-iskolában Lénárt István egyetemi tanár rendhagyó matematikaórát tartott nemrégiben az intézmény 4. és 6. évfolyamos diákjainak, valamint a pedagógusainak.
A nagykanizsai közgyűlés döntéseiről tájékoztatnak az ÉVE vezetői
A csütörtöki közgyűlés fontosabb döntéseit és azok hátterét ismertette pénteki sajtótájékoztatóján dr. Fodor Csaba és Horváth Jácint, az Éljen VárosuNK! Egyesület (ÉVE) frakcióvezetője és helyettese.
Változatos egyetemi képzési kínálat
A Pannon Egyetem Nagykanizsa-Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központjában csütörtökön nyílt napot tartottak, melyen az érettségi előtt állókat tájékoztató előadások várták a szakokról, a felvételi változásokról, a pluszpontokról és a duális képzésről.
Elhunyt dr. Páhy János plébános
Életének 75., áldozópapi szolgálatának 52. évében elhunyt dr. Páhy János címzetes prépost, aki korábban nagykanizsai plébánosként is szolgált. A 2018 óta nyugállományban lévő lelkipásztort január 24-én, csütörtökön a nagyatádi kórházban érte a halál.
13 alkalommal vásároltak a talált bankkártyával
A nagykanizsai rendőrök befejezték a nyomozást egy helyi férfival és nővel szemben.