Hónap: 2024 január
Klasszikus kórusművek, könnyűzenei átdolgozások Nagykanizsán
Két részból álló kórushangversenyt adott szombaton este Nagykanizsán, a református templomban a Farkas Ferenc Énekegyüttes. Az elsőként bemutatott kórusművek még a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódtak, a program vége felé pedig – egy finom átmenetet követően – vidámabb, mondhatni farsangi jelleget öltött a koncert.
Balogh László polgármester is mérleget vont az új év kezdetén
A sikeres jövő reményével köszöntötte az új évet és a kanizsaiakat Balogh László polgármester, aki közösségi oldalán úgy fogalmazott: nehéz és keserves évek állnak mögöttünk, globálisan, a nagyvilágban és lokálisan, a mi otthonunkban is, de ha az önmagából kiforduló világ konfliktusai és irányvesztése közepette megtaláljuk újra a valódi, időtlen értékeket, akkor pozitív változást hozhat a jövő.
A szívét és a lelkét is megnyitja éneklés közben – vendégünk Foricsekné Kovács Szilvia
A nagykanizsai Péterfy-iskola ének-zene szakos tanárának és tanítójának, Foricsekné Kovács Szilviának mindene a zene. A hölgy néhány éve énekel, valamint gyakori fellépője a nagykanizsai kulturális eseményeknek. A hangja rendszerint valósággal megbabonázza a hallgatóságot.
A műveltség kincsestára Nagykanizsa – vendégünk Rajnai Miklós bölcsész
A Magyar Műveltség Kincsestára Szabadegyetem 2024-ben is várja a történelem iránt érdeklődőket a nagykanizsai Halis-könyvtárban tartott ingyenes előadássorozatra.
Murakeresztúrról és Nagybakónakról kerültek a kivételes leletek a Thúry-múzeumba
A nagykanizsai Thúry György Múzeum Fő utcai épületében a január hónap műtárgya két gyapjas orrszarvú csont, ezek az orrszarvúfélék családjának kihalt fajából származnak, két különböző példány maradványai.