Együnk egy jót, na de hol? Nemrégiben a zalaegerszegi éttermeket vettük górcső alá, megnéztük, hogy a vendégek melyikről milyen véleményt írtak a kommentszekcióban. Most pedig a szomszédvárban “kutakodtunk”, utánajárva, hogyan vélekednek a vendégek a város éttermeiről, s vajon melyik a három legrosszabb étterem Nagykanizsán?
Hónap: 2025 szeptember
Tudja, hogy mi van az ivóvízben? – a zalai egyetem docense elárulja
Az egyetem születésnapjáról, illetve az ivóvízben megtalálható mikroműanyagok jelenlétéről is beszélgettünk Gerencsérné dr. Berta Renátával, a Pannon Egyetem Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ főigazgatójával legfrissebb Zaol-podcast adásunkban. A körforgásos gazdaság fontosságáról, az elsőévesek kihívásairól és a jövőképről is szó esett.
Ízorgia a zalai gasztronómiai fesztiválon: dödölle mellé halászlevet is kínálnak
A szeptember 12-én pénteken kezdődő és szeptember 13-án éjszakáig tartó, Erzsébet téri dödöllefesztiválon több gasztronómiai különlegesség közül lehet választani. Az idén nemcsak a burgonyából készült egytálételt kóstolhatják meg a vendégek, hanem lehetőségük lesz halászlé vásárlására is.
Volna kedve egy kis időutazáshoz? A zalai fesztiválon ezt is kipróbálhatja, méghozzá két keréken
Szeptember 12-én és 13-án (pénteken és szombaton) várja az érdeklődőket a 19. Kanizsai bor- és dödöllefesztivál szabadtéri rendezvénysorozata Nagykanizsa szívében, az Erzsébet téren. A programkavalkádban szombaton ismét feltűnik a Kanizsai Oldtimer Kerékpáros Szövetség, amelynek tagjai oldtimer kerékpárokkal vonulnak fel.
Rendőri ellenőrzésekre kell számítani Zalában, mutatjuk a részleteket!
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2025. szeptember 12-én 0 órától 2025. szeptember 14-én 24 óráig.
Kölcsönkért rollerrel esett el két gyerek Nagykanizsán, egyikük súlyosan megsérült
Két gyerek sérült meg Nagykanizsán, amikor elestek a nagy sebességű járművel.
Elképesztő, 90 milliós sikkasztás! Benzinkutat vezetett, ám saját zsebbe dolgozott a nő
Különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt áll bíróság elé egy nő. A Zalaegerszegi Törvényszék tájékoztatása szerint szeptember 9-én, kedden kezdődik a tárgyalássorozat a Nagykanizsai Járásbíróságon a tanúk kihallgatásával. A kár jelentős, 95 millió forint helyett csupán 2 millió forintot talált a benzinkutat üzemeltető cég a széfben.
Szenzációs buli volt a kanizsai Cola Clubban 2008-ban – Keresd magad a fotókon!
Nosztalgiázz velünk! Újabb bulifotókkal örvendeztetjük meg olvasóinkat.
Fergeteges hangulatban bulizott több ezer ember a zalai városban (galériákkal, videókkal)
Több ezer ember előtt adott koncertet pénteken este az Erzsébet-téren a Takáts Tamás Blues Band és az Edda Művek. Az Edda Művek koncertjére már mozdulni sem lehetett a téren, mindenki együtt énekelte a zenekarral a legnagyobb slágereket.
Az FC Nagykanizsa edzője kimondta azt, amit eredetileg nem szeretett volna…
A jövő heti kupahétvége előtt még egy bajnoki forduló vár a labdarúgó NB III. mezőnyére, hiszen a harmadik vonalban nincs szünet a bajnokságban. A Délnyugati csoportban az FC Nagykanizsa együttesére vasárnap várhatóan komoly kihívás vár, amit a vezetőedző, Gabala Krisztián is megerősített.