Éppen 450 évvel ezelőtt, 1571. április 2-án halt meg az egyik leghíresebb magyar végvári vitéz, Thúry György kanizsai kapitány, miután a törökök tőrbe csalták őt a Zala megyei Orosztonynál. Az évforduló kapcsán arra kértük Vörös Andrást, a Thúry Vitézlő Oskola vezetőjét, hogy meséljen a névadóról, illetve felelevenítjük azokat az eseményeket, melyek hozzájárultak a Thúry-kultusz felépítéséhez.
importhirek
Zalai rangadó a labdarúgó NB III-ban: Az elszánt és a magabiztos találkozik
Vasárnap 11 órától a labdarúgó NB III Nyugati csoportjában zalai rangadó következik: a ZTE FC II az FC Nagykanizsa gárdáját fogadja.
Az éllovas zalai vízilabdások sok helyzetet rontottak el
Nem várt nehéz mérkőzése kerekedett a Kanizsa Vízilabda OB I B-s listavezető gárdájának a Hódmezővásárhely ellen, de végül hazai környezetben azért megszerezte a három pontot Ludányi Kadosa legénysége.
Több mint háromezer kilogrammnyi hal érkezett a Csónakázó-tóba
A Magyar Országos Horgász Szövetség közel 4 tonna tő-, illetve tükörpontyot ajándékozott a nagykanizsai pecásoknak – a halakat szerdán engedték a tó vizébe.
Nem kerül református fenntartásba a Rozgonyi Úti Általános Iskola
A szülők döntése következtében nem kerül református fenntartásba a Rozgonyi-iskola.
Az ígérgetésben jeleskedett, a megvalósításban elbukott az ÉVE-frakció
Másfél év telt el a mostani önkormányzati ciklusból, érdemes hát mérleget vonni, hogy mit teljesített az Éljen VárosuNK! Egyesület (ÉVE) a választási ígéretekből – kezdte sajtótájékoztatóját a minap Szabó Szilárd, a Fidesz frakcióvezetője.
A kanizsai Varga Dominika is bekerült az Eb-csapatba!
Örömteli hírről számolt be Polgár Sándor, a Dél-zalai Vízmű SE úszóinak edzője, hiszen tanítványa, Varga Dominika 50 m pillangón a magyar úszóválogatott tagja lesz a májusi, budapesti rendezésű Európa-bajnokságon.
Folytatódik a nagykanizsai roma szervezetek karitatív akciója
Folytatódik a nagykanizsai roma szervezetek karitatív akciója: a pandémia időszakában tartós élelmiszercsomagokkal segítik a rászorulókat.
Elhunyt Wirth János nyugalmazott plébános
Életének 91., áldozópapságának 66. évében elhunyt Wirth János nyugalmazott siófoki plébános.
Sikerrel zárult a „Kanizsai foglalkoztatási paktum” projekt
Sikeresen zárult a Kanizsai foglalkoztatási paktum elnevezésű projekt, melynek keretében 425 millió forint értékű vissza nem térítendő támogatásban, képzésben és egyéb szolgáltatásban részesültek a városban élő munkanélküliek. A projekt 2016-tól 2020 év végéig tartott, s a közelmúltban az értékelés is megtörtént.