Az emberek fizikailag és lelkileg is elfáradtak, a helyzeten csak a vakcina változtathat – véli Szépligeti Ferenc, a nagykanizsai Zrínyi Horgászegyesület elnöke.
importhirek
Rendőrök és polgárőrök együtt találták meg az eltűnt, idős, zalakarosi nénit
A rendőrök a polgárőrökkel összefogva Nagykanizsán találták meg a zalakarosi otthonából eltűnt 72 éves asszonyt.
Lakott területen kívül 90 helyett 165 kilométerrel repesztett a hetes főúton-Kilencvenezer forint a bírság
A zalai rendőrök továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak a gyorshajtókra.A 7-es számú főút a megye fokozottan balesetveszélyes útszakaszai közé tartozik, ezért a forgalom-ellenőrző járőrök folyamatos ellenőrzésekkel szűrik ki a szabálytalanul közlekedőket a balesetek megelőzése érdekében.
Lakott területen kívül végeztek sebesség-ellenőrzést február 16-án a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai, amikor a 7-es főút 195-ös kilométerszelvényében mérték be azt a személyautót, melynek vezetője egy útkanyarulatban a megengedett 90 km/h sebesség helyett 165 km/h sebességgel közlekedett, veszélyeztetve ezzel magát és a közlekedésben résztvevő többi járművezető testi épségét is. A sofőrrel szemben az egyenruhások közigazgatási bírságot, és előéleti büntetőpontokat szabtak ki.
Balogh László beszámolt a friss, kanizsai koronavírus adatokról
A város polgármestere szerdán is közzétette a legújabb, helyi információkat a közösségi oldalán.
A járványügyi szabályok átírták a hamvazkodást is – Zalaiakat kérdeztünk a nagyjböjtről
Hamvazószerdával a Jézus 40 napos böjtjét mintának tekintő időszak veszi kezdetét a nyugati kereszténységben.
A fánkfesztivál 1,1 milliós bevételéből két beteg kanizsai kisgyereket támogatnak
Az elmúlt hétvégén online térben rendezték meg a XIII. Országos Farsangi Fánkfesztivált. Az érdeklődők a város több pontján vásárolhattak az édességből. A befolyt 1,1 millió forintból két kisgyereket, Béres Julcsit és Gondi Zétényt támogatják.
A kézilabda NB II. tavaszi nyitányán 50 százalékot teljesítettek a zalai csapataink
Két-két győzelem és vereség volt a zalai mérleg a kézilabda NB II. elmúlt hétvégi, továbbra is zárt kapus fordulójában.
Jó lesz vigyázni Kanizsán is! Jégdarabok eshetnek le a magas épületekről
Az elmúlt napok kemény, télies időjárását követően némi olvadás következett be kedden.
Eltiltva vezetett – őrizetbe vették a nagykanizsai rendőrök
A szabálysértőt 72 órán belül bíróság elé állítják a zalai rendőrök.
Horváth István: nem saját magunkért, hanem a társadalmunkért vállalunk felelősséget
Horváth István, a nagykanizsai KonTuRplusz Egyesület elnöke szerint életkortól és egzisztenciától függetlenül mindenki elkaphatja a vírust. Ezért lehetőség szerint, amint tudja mindenki oltassa be magát.