Az elmúlt hetek bejelentései, sajtóhírei után február 12-én a Magyar Közlönyben hivatalosan is megjelent a kistelepülési üzletek támogatásáról szóló kormányrendelet. Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkárt – aki maga is részt vett a rendelet előkészítésében – kérdeztük a támogatás hátteréről, részleteiről. De elsőként arról, miért került most előtérbe a kiskereskedelem támogatása.
importhirek
A falusi kisboltok nagy lehetősége
Az elmúlt hetek bejelentései, sajtóhírei után február 12-én végül a Magyar Közlönyben hivatalosan is megjelent a kistelepülési üzletek támogatásáról szóló kormányrendelet. A Zalai Hírlap keddi száma ennek kapcsán egész oldalas interjút közöl Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkárral – aki maga is részt vett a rendelet előkészítésében – a támogatás hátteréről, illetve részleteiről.
Megkérdeztük, mit gondolnak a kanizsaiak a maszkviselési szabályok enyhítéséről
Mától már nem kötelező szájmaszkot viselni a nagykanizsai közterületeken. Ezt még a múlt héten jelentette be Balogh László polgármester a Facebook-oldalán. A járókelőket a szabály megszüntetéséről kérdeztük.
Rendkívüli szünet a kanizsai Hétszínvirág oviban
A koronavírus megjelenése miatt a hatóságok rendkívüli szünetet rendeltek el péntekig a Hétszínvirág Tagóvoda négy csoportjában. Egyúttal két csoportra illetve a nevelési intézmény öt munkatársára pedig hatósági karantént is elrendeltek.
A fogcsikorgató hidegben sem maradnak magukra a hajléktalanok
Az elmúlt napokban megérkezett Magyarországra az igazi tél. Még belegondolni is nehéz, milyen a sorsa fedél nélkül élő embertársainknak. Az éjszakai mínuszokban perceken belül kihűlhet a test…
Így vizsgázott az online fánkfesztivál, ahol két kanizsai beteg gyermeket támogattak
Idén az online térben rendezték meg a XIII. Farsangi Fánkfesztivál programjait. A fánkkóstolás sem maradt el, az érdeklődők három cukrászdában, egy étteremben és a helyi tagóvodákban vásárolhattak az édességekből. A bevételből két kanizsai beteg gyermeket támogattak.
Ittasan vezettek autót
A nagykanizsai rendőrök befejezték annak a két férfinak az ügyét, akik ittas állapotban vezették gépjárművüket.
Zala Megyei Rendőr-főkapitányság
2021. 02. 15., h – 10:55
A nagykanizsai rendőrök befejezték annak a két férfinak az ügyét, akik ittas állapotban vezették gépjárművüket.
Itt adhat vért Zala megyében február 15-21. között
Mutatjuk, hogy mely zalai településeken adhat vért február 15-21. között.
A Nagykanizsa legyőzte a ZTE FC II.-t
Jó ritmusú felkészülési labdarúgó- mérkőzést vívott egymással a két NB III.-as zalai alakulat, vagyis a ZTE FC II. és az FC Nagykanizsa, a találkozó a rutinosabb kanizsaiak győzelmét hozta az egerszegiek ellen.
Drámai zalai adatok a halálozásban; holttestet találtak; szarvasrudlik vonultak – Ezeket olvastátok a héten
Összeállításunkból kiderül, hogy melyek voltak a hét legfontosabb Zala megyét érintő történései, információi.