Huszonkét hallgató vette át pénteken a Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központban diplomáját, mely tanúsítja: sikeresen teljesítették a tanulmányi követelményeket.
importhirek
Elfogadni vagy visszautasítani? Nehéz a többség helyzete Nagykanizsán
A legutóbbi közgyűlésen az Éljen VárosuNK! Egyesület frakciója nem fogadta el a költségvetés módosítását, így veszélybe kerülhet a kormánytól kapott 588 millió forint felhasználása is – hangsúlyozta Bizzer András fideszes alpolgármester minapi sajtótájékoztatóján.
Folytatódik a dél-zalai könyvtárfelújítási program
Folytatódik a dél-zalai könyvtárfelújítási program, amelynek következtében újabb 3 kistelepülési bibliotéka szépülhet meg.
Diákokat, tanárokat, szülőket jutalmaztak Nagykanizsán
Az idei tanév a járványhelyzet és a digitális oktatás ellenére a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés AMI-ban sikeres volt. A legkiemelkedőbben teljesítő diákok számára nemrégiben ünnepélyes keretek között osztották ki a tantestület által adományozott díjakat, s egyéb elismerések is gazdára találtak.
Éltek az alkalommal a zalai tolvajok – két vádirat is született a közelmúltban
Kínálkozó alkalommal éltek a tolvajok – nemrég két ilyen ügyben is vádirat született.
Kinek az érdekeit védi az új bizottság? – kérdezi a Fidesz frakcióvezetője
Látszatintézkedésekből ismét nem volt hiány az Éljen VárosuNK! Egyesület részéről – értékelte a legutóbbi közgyűlésen történteket sajtótájékoztatón Szabó Szilárd, a Fidesz frakciójának vezetője.
Magyar–horvát együttműködési megállapodást írtak alá Nagykanizsán
A helyi városfejlesztő kft. és a horvát PORA Regionális Fejlesztési Ügynökség a Vasemberházban ünnepélyes keretek között gazdasági együttműködési megállapodást kötött.
A rendkívüli helyzetben is helytálltak! A köztisztviselőket köszöntötték Nagykanizsán
A köztisztviselőket köszöntötte szerdán a Vasemberházban megrendezett ünnepségen Balogh László polgármester és dr. Gyergyák Krisztina jegyző.
Felnőttek Semmelweis emlékéhez, Nagykanizsán is az egészségügyi dolgozókat ünnepelték
Nagykanizsán a Honvéd Kaszinóban tartott Semmelweis-napi ünnepséget az Egészségügyi Alapellátási Intézmény.
Brutálisan elszaladtak az árak az építőiparban – Zalai érintetteknél érdeklődtünk
Hatalmas – egyes termékeknél akár 150-200 százalékos – emelkedés tapasztalható az építőipari anyagárakban. A drágulás folyamatos és napi szintű, s akár a kormány által biztosított, otthonteremtést segítő családtámogatások elértéktelenedéséhez is vezethet. Szakértők szerint a kormány heteken belül beavatkozhat.