Nagykanizsai Maraton 142 - Nagykanizsai Maraton

Példamutatásból jelesre vizsgáztak a nagykanizsaiak

Nagykanizsán az év végéhez közeledve néhányan az elesettekre, a rászorulókra és nehéz helyzetben lévőkre is gondoltak. Ezért feltöltötték élelmiszerekkel és sült hússal a nagykanizsai evangélikus templom előtt, a Csengery út 37. szám alatti ételdobozt. A Katolikus Karitásszal közösen működtetett “Enni adok – enni kapok” szekrény évek óta népszerű azok körében is, akik hozták az ételt, és azok is, akik visznek belőle.

Hatékonyabb igazolásokat szeretne az FC Nagykanizsa – az NB II-be való feljutás is szerepel a klub hároméves koncepciójában

Jobb eredményekben bíztak, de csak a negyedik helyen tudták zárni az őszt a kanizsaiak a labdarúgó NB III Délnyugati-csoportjában. A felkészülés január második felében folytatódik, a csapat tagjai addig egyéni edzésprogrammal maradhatnak jó formában. A Zaol-podcast adásából kiderül, miért nem sikerültek az elvárások szerint a nyári igazolások és mi gyengítette tovább a csapat teljesítményét, de azt is elmondjuk, van-e még esély a magasabb osztályba való feljutásra.