A Nagykanizsa férfi NB II.-es kézilabda-együttese a második félidőben már egyértelművé tette győzelmét a NEKA U21-es csapatának boglári otthonában, így készülhet a PTE PEAC elleni szombati csoportrangadóra.
Nagykanizsai Maraton
Category Added in a WPeMatico Campaign
Nagykanizsán olcsóbbak az új építésű lakások, mint Zalaegerszegen
Míg Zalaegerszegen egy új építésű ingatlan négyzetméterára elhagyta az 1 millió forintot, addig az onnan 50 kilométerre található Nagykanizsán az idén 800 ezer forint körül mozog egy új társasházi lakás négyzetméterenkénti ára.
Alkotásainak hordozóanyaga az emberi bőr
Vízzel festett színharmóniák címmel nyílt meg szerdán a Dunakeszin élő Kőszegi Csaba tetoválóművész akvarellkiállítása a Hevesi-iskola galériájában. Alkotásainak hordozóanyaga az emberi bőr.
Balatoni mondák és legendák
A nagykanizsai VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház – a hagyományokhoz hűen – idén is csatlakozott a Kultúrházak éjjel-nappal elnevezésű programsorozathoz. A szervezők idén a Balatonhoz kapcsolódó festménykiállítással és rajzpályázattal egybekötött kötetbemutatóra várták az érdeklődőket.
Mozdulj senior Kanizsa! – sorverseny és kosárra dobás időseknek
Az Idősekért Nagykanizsán ünnepi hét programja kedden a Mozdulj senior Kanizsa! című sportnappal folytatódott a Kanizsa Arénában. Sorversenyekkel és kosárra dobással az aktív mozgás fontosságára hívták fel a nyugdíjasok figyelmét.
Fitt idősek a mozgás öröméért
Nagykanizsán az Idősek hete programsorozat újabb állomásaként a Kanizsa Arénban sorversenyekben és kosárra dobásban mérték össze erejüket, ügyességüket a nyugdíjasok.
Sallai Nóra színésznő és kisfia autóbalesete borzolja a kedélyeket
A Jóban Rosszban sorozat színésznője, Sallai Nóra és ötéves kisfia pénteken súlyos autóbalesetet szenvedett Alsónémediben. A színésznő jelenleg is élet és halál között lebeg. A szörnyű balesetet rögzítette egy másik autó fedélzeti kamerája, melyen látszik, hogy egy száguldó BMW csapódott a kikanyarodó autóba. A sofőrök felelősségét még vizsgálják, portálunk annak járt utána, miért száguldoznak a fiatalok.
Kutatók éjszakája: a “mezítlábas” tanösvény titkai
Múlt pénteken a Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központban számos tudományosan érdekes állomáspont várta az érdeklődőket. Az országos Kutatók éjszakája programsorozathoz csatlakozva a “mezítlábas” tanösvény és a detektívek titkaira is fény derült végighaladva az állomásokon.
Értő fülekre talált a Zenél a város program
A zene világnapjához kapcsolódva kedden Nagykanizsa több pontján minikoncertek és zenei előadások várták a járókelőket. A Zenél a város programsorozat ötletgazdája a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés AMI volt, az ingyenes élmény mindenütt értő fülekre talált.
Mindenki király lehetett a múzeumban
A Thúry György Múzeumban is megünnepelték Benedek Elek születésnapját, azaz a magyar népmese napját.