A Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ Zárda utcai kollégiumában, aki igényelt kapott szobát. Jelenleg 56 főt helyeztek el, de még mindig van kollégiumi férőhely. Nagykanizsán éppen ezért az egyetemi tanulmányokkal összefüggésben albérletet nem keresnek a hallgatók.
Nagykanizsai Maraton
Category Added in a WPeMatico Campaign
Vasúti váltóhiba történt Zalában is, akárcsak a Keletinél
A MÁV Zrt. a zaol.hu-nak megerősítette: a nagykanizsai vasútállomáson éppen olyan váltóhiba történt nemrég, mint a Keleti pályaudvaron, ahol kisiklott egy InterCity öt kocsija. Nagykanizsán az utasok nem voltak veszélyben, írta a MÁV.
Rézcsöveket loptak egy nagykanizsai udvarból
A nagykanizsai rendőrök elfogták a tolvajokat.
Koleszterintől a mediterrán étrendig – előadások a Szív világnapja alkalmából Nagykanizsán
Nagykanizsán a Halis-könyvtárban a Szív világnapja alkalmából szervez ingyenes, tudományos előadásokkal színesített napot szeptember 19-én csütörtökön 16 órától a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház.
Két keréken érkeztek
A város ismét csatlakozott a Magyar Kerékpárosklub „Bringázz a munkába!” kampányához. Kedden reggel 7 órától az Erzsébet téren az idén immár másodszor várták az önkormányzat munkatársai bringás reggelivel mindazokat, akik két keréken járnak munkába, iskolába vagy épp óvodába.
Jogosítvány a diákoknak: mi lesz ingyen?
Több százezer forintba kerül ma egy B kategóriás jogosítvány megszerzése. A kormány e költségek csökkentésére tavasszal jelentette be, hogy a középiskolások számára ingyenessé teszi a jogosítvány megszerzését Magyarországon. Az erre vonatkozó rendelet szeptember 1-jén lépett hatályba. Egyelőre az elméleti képzés lesz ingyenes, a gyakorlati oktatás ingyenességét csak teszt jelleggel vezették be szűk kört érintően.
Felzárkózóban a ZTE FC
A női labdarúgó NB II Nyugati csoportjának 3. fordulójában a két zalai csapat közül a ZTE tudott újra nyerni, mely így felzárkózott a tabellán közvetlenül az éllovasok mögé.
Fecske – ha kihülnek, pillanatok alatt elpusztulnak
A szélsőségesen hűvös időjárás megzavarta a hosszú vándorútra készülő molnárfecske és a füstifecske állományt a városokban is. A fecske poulációkban ráadásul több fióka a fészekből kizuhanva hűl ki, s pusztul el a járdákon. Ez történt kedden az Ady utca sétálóutcai részén is.
Építőanyaghiányt kihasználva csapták be a vállalkozót
Építőanyaghiányt kihasználva csapott be két férfit egy vállalkozót, s jutottak 3 millió forint jogtalan haszonhoz. Ellenük a Nagykanizsai Járási Ügyészség csalás bűntette miatt emelt vádat.