Mint arról már beszámoltunk, felszámolási eljárás indul a Tungsramnál, mivel az EXIM Bank elutasította a cég csődegyezségi ajánlatát. Mindez azt is jelenti, hogy a Tungsramnak – a jogszabályi előírások miatt – be kellett jelentenie a csoportos létszámleépítést.
Nagykanizsai Maraton
Category Added in a WPeMatico Campaign
Őszi érmebörze és bankjegykiállítás Nagykanizsán (képgalériával)
Vasárnap délelőtt tartotta hagyományos őszi találkozóját a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének Nagykanizsai Csoportja. A Hevesi Sándor Művelődési Központ színházi előterében nemcsak börzére – azaz a gyűjtők közötti cserére, adás-vételre – volt lehetőség, kiállítás is várta az érdeklődőket.
Nagyméretű pincekulcsok a hónap műtárgyai a kanizsai Thúry-múzeumban
A Thúry György Múzeumban november hónap műtárgyának négy darab pincekulcsot választott Gyanó Szilvia néprajzkutató-muzeológus. Mindegyik viszonylag nagyméretű és a a 19. századból való makkos fazárhoz tartozott.
Közlekedési konfliktusból keletkezett utcai összecsapás Nagykanizsán
Közlekedési konfliktusból keletkezett utcai összecsapás, a történtek miatt nemrég öt férfi ellen emeltek vádat.
Csődeljárás indul a Tungsramnál, 750 embert rúgnak ki
A hétfőn elutasított csődegyezségi ajánlat miatt felszámolási eljárás indul a Tungsramnál, a társaság azonban folytatja a gyártást, de bejelentette 750 ember csoportos létszámleépítését – tájékoztatta a cég kedden az MTI-t.
Folytatódott a Hadak útján rendezvénysorozat Nagykanizsán
Folytatódott a Halis-könyvtár és Huszár András amatőr történelemkutató közös rendezvénysorozata, a Hadak útján. Dani Zoltán székely származású nyugalmazott ezredes tartott előadást, aki a koszovói háború idején hajtott végre világra szóló haditettet.
Életmentéshez használatos eszközöket lopott a nagykanizsai férfi
A nagykanizsai rendőrök azonosították azt a helyi lakost, aki betört a mentőállomásra.