Nagy várakozással tekintünk az idei őszi időszak elé, hiszen a járványügyi korlátozások miatt csak május elején nyithattuk meg újra kapuinkat a közönség előtt.
Nagykanizsai Maraton
Category Added in a WPeMatico Campaign
Virágok ölelték Mária bölcsőjét a kiskanizsai városrészben
A kiskanizsai városrész régi, szép hagyománya Kisasszony ünnepe.
Zborai Gyula és Piecs Adrienn is képviselte Nagykanizsát a tokiói paralimpián
A Tokióban múlt vasárnap véget ért paralimpiai játékokon két sportember is képviselte a dél-zalai várost: az asztaliteniszező Zborai Gyula mellett Piecs Adrienn versenybíróként volt ott a japán fővárosban.
Elkezdődött a Kultúr Korzó Kanizsán
Balogh László polgármester, Gábris Jácint, az oktatási, kulturális, ifjúsági és sport bizottság elnöke, Halmos Ildikó, a Honvéd Kaszinó igazgatója és Lekszikov Csaba, az Eraklin Táncklub Egyesület elnöke (utóbbi a két főszervező) köszöntőjével hétfőn kezdetét vette az Ady utca sétálóutcai részén a Kultúr Korzó.
Gripenek húznak át Nagykanizsa és térsége felett délután, sőt éjszaka is
Hétfőtől szerdáig délutáni és éjszakai repüléseket hajtanak végre a kecskeméti pilóták.
Kutyagumi éktelenkedett Nagykanizsa központjában
Nagykanizsa központjában, az Erzsébet téren éktelenkedett a képen látható kutyagumi.
Adománynapra várnak mindenkit Nagykanizsán
Az Egyszülős Egyesület szeptember 17-én (péntek) 9 órakor ismét adománynapot tart a Zrínyi utcai Jézus Szíve-plébánia közösségi házában.
Kitüntető címeket is átadtak a nagykanizsai ünnepi közgyűlésen
Tarnóczky Attila helytörténész és Soós Ernő, a kanizsai Víztechnológiai Kutatóközpont névadója kapta meg posztumusz a díszpolgári címet pénteken a HSMK színháztermében tartott rendhagyó, 27. városnapi ünnepi közgyűlésen.
Ittasan ültek a volán mögött, bíróság elé állítást javasol a rendőrség
Ittas járművezetők ellen javasol gyorsítottan, bíróság elé állításban felelősségre vonást a rendőrség.
Engedelmességi viadalt és kutya-szépségverseny tartottak Nagykanizsán
Pöttyös, Bella, Kajla és Dió. Csak néhány kutya, mely részt vett tegnap a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége kanizsai kutyaiskolájában megrendezett engedelmes viadalon és kutya-szépségversenyen.