Rosszul lett egy ember egy nagykanizsai, Rózsa utcai társasház első emeleti lakásában.
Nagykanizsai Maraton
Category Added in a WPeMatico Campaign
Mozsarakból nyílt kiállítás Nagykanizsán
Rézből, vasból és porcelánból készült mozsarakból nyílt kiállítás csütörtökön a Halis-könyvtárnak a szolgáltatóház emeletén található fiókkönyvtárában.
A legtöbb elsőéves hallgatót a keszthelyi kampuszra vették fel ebben az évben is
Múlt héten tudták meg a leendő egyetemi hallgatók, hogy melyik intézménybe nyertek felvételt. Lapuknak a zalai felsőoktatási intézmények adtak tájékoztatást a felvételi eredményekről.
A kanizsai Csónakázó-tó partján szervezik meg a Spartan versenyt
A KonTurplusz Egyesület 2018 és 2019 után az idén harmadik alkalommal augusztus 14-én és 15-én (szombat, vasárnap) a Csónakázó-tó partján szervezi meg a Spartan versenyt.
Három zalai gárda szerepel idén a labdarúgó NB III. Nyugati csoportjában
A hétvégén megkezdődik a labdarúgó NB III. sorozata is, mindjárt zalai rangadóval: a Nyugati csoportban vasárnap 17.30 órától Nagykanizsa FC–ZTE FC II. találkozót rendeznek. Az osztályba visszatért Tarr Andráshida SC pedig ugyanekkor a Gyirmót FC II-t fogadja.
Mozsarak a polcok tetején
A Halis-könyvtár szervezésében ma 14 órakor a Hevesi utcai fiókkönyvtárban, a szolgáltatóház emeletén nyílik a Mozsár a polcok tetején című kiállítás.
Az ÉVE-frakciónak ezúttal is maga felé hajlott a keze – állítja Szabó Szilárd
Miközben az Éljen VárosuNK! Egyesület (ÉVE) frakciója folyamatosan arról panaszkodik, hogy nincs pénz fejlesztésekre, beruházásokra, addig az általuk kinevezett önkormányzati cégek vezetőinek jelentős béremelést szavaznak meg. Pont ezt a kétszínű, álságos kommunikációt, politikát lehet felfedezni minden egyes döntésük kapcsán – szögezte le Szabó Szilárd, a Fidesz frakcióvezetője a szerdán tartott sajtótájékoztatón.
Kulturális kavalkád várható a Karos Korzón
A fürdőváros hivatalosan szerdán átadott látogatóközpontja és közvetlen környezete, a Karos Korzó színes nyári programokkal várja az érdeklődőket. Elsőként mindjárt itt van a XXIII. Zalakarosi Bornapok, mely igazán ma veszi kezdetét és vasárnap estig tart.
Nézze meg, hogy milyen szenzációs leletekre bukkantak a kanizsai ipari parknál zajló ásatáson
Az úgynevezett lengyeli kultúra nyomaira bukkantak a régészek az ipari park bővítése kapcsán épülő új út nyomvonalán.
Hagyományos évadzáró összejövetelt tartottak a dél-zalai asztaliteniszezőknél
Megtartották szokásos évadzáró díjátadó ünnepségüket a Kanizsa Sörgyár SE asztaliteniszezői. A rendezvényen az elmúlt idény mellett a jövőről is esett szó.