A Czupi Áron (dob, ének) és Vizeli Máté (hegedű, ének) révén nagykanizsai tagokkal is dolgozó Góbé Zenekar megírta a nyár borozós slágerét, melyben a csapat a népi popzenét vegyíti a reggae életérzéssel.
Nagykanizsai Maraton
Category Added in a WPeMatico Campaign
Kanizsai ezüstérem a maratoni Eb-ről – Kálovics Adél elégedett lehet
A moszkvai kajak-kenu maratoni Európa-bajnokságon is remek nagykanizsai siker született, hiszen a Plastex Kanizsa Kajak-Kenu Klub kajakosa, Kálovics Adél az ifjúsági hölgyek mezőnyében – 19 kilométeren – a második helyen végzett.
A kanizsai városházán köszöntötték Molnár Flórát, valamint Varga Dominikát
Két, a kanizsai sportéletben komoly nyomot hagyó úszót is köszöntött a város, amikor Molnár Flórát, valamint Varga Dominikát láthattuk közösen – és úszódressz helyett ezúttal civilben – a kanizsai városházán.
Bátor Jankóval küzdöttek a sárkányok ellen a kanizsai táborban
Tőtős Hortenzia és Tamásné Deme Boglárka a magyar népmesekincs továbbörökítése érdekében alapította meg egy éve a Mesebőrönd társulatot. A jubileum alkalmából nemrégiben az evangélikus templomban tartottak tábort.
Az üzletek fele nem tartja be a jótállási szabályokat
A 2021-es év elejével átfogóan megújult a legtöbb panaszt kiváltó jótállási ügyek bő másfél évtizede változatlan szabályozása. A fogyasztóvédelmi hatóság január óta ellenőrzi az előírások betartását az üzletekben és webáruházakban. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt országos vizsgálat első féléves tapasztalatai szerint a boltok több mint fele nem alkalmazza megfelelően a vásárlók jogait erősítő rendelkezéseket.
Nem spóroltak a gólokkal a zalai csapatok: Szalay Szabolcs hatot lőtt
Az NB III.-as bajnokságra készülő zalai labdarúgócsapatok újabb felkészülési találkozókat játszottak, és gólokban gazdagra sikeredtek ezek az összecsapások. A ZTE FC II. játékosa, Szalay Szabolcs hat gólt lőtt Kaposváron!
Negyedszer a paralimpián – A kanizsai Zborai Gyula Tokióban is ott lesz
Zborai Gyula adogat egy korábbi versenyén. A tapasztalt asztaliteniszező Tokióban is ott lesz.
Vádat emeltek egy védett állatokat preparáló nagykanizsai férfi ellen
Természetkárosítás bűntette miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járási Ügyészség egy helyi preparátor ellen, akinél a hatósági ellenőrzés során fokozottan védett madarakat, valamint kölyöktigris- és kölyökleopárd-preparátumokat találtak – közölte a Zala Megyei Főügyészség helyettes szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Az életét se féltette a motoros, eszelős módon leckéztetett furgonost az M1-M7-esen – videó
Életveszélyes módon próbált fegyelmezni egy motoros az M1-M7 bevezetőjén.