Hétfő délelőtt kidöntött egy villanyoszlopot egy gépkocsi Nagykanizsán, a Miklósfa utcában.
Nagykanizsai Maraton
Category Added in a WPeMatico Campaign
Nyitott pincék: egy pohárnyi boldogság a Förhénci-hegyen
Egy pohárnyi boldogság – ezzel a jelmondattal szervezte meg már hagyományos nyitott pincék programját szombaton délután a Förhéncért Egyesület. Borkóstolókkal, kulturális bemutatókkal, koncertekkel, gasztronómiai kínálattal várták az érdeklődőket.
Beiktatták tisztségébe Hella Ferenc esperest
Jelen lenni az emberek életében bölcsőtől a sírig – így összegezte jövőbeni feladatait, s adott egyben útmutatást is lelkésztársai számára székfoglaló beszédében a szombat délelőtti beiktató ünnepségén Hella Ferenc, a Somogyi Református Egyházmegye újonnan megválasztott esperese.
Két negyed és 5 gól előny a Debrecennek az osztályozón
Drámai küzdelemben nem tudott nyerni és ezzel a harmadik mérkőzés lehetőségét kiharcolni az osztályozón a Kanizsa Vízilabda OB I/B-ben bajnok együttese, így a gárda zsinórban negyedszer sem tudta valóra váltani az élvonalba kerüléssel kapcsolatos álmát.
A biciklis súlyosan megsérült a nagykanizsai balesetben
A nagykanizsai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Közös fotón fényképész és néző – Tárlat nyílt Kanizsán
A fényképen mindig két ember van: a fényképész és a néző.
Lángolt egy nyerges vontató pótkocsijának kereke az M7-esen
Ezekben az esetekben avatkoztak be szombaton a zalai tűzoltók.
Emberfeletti küzdelem
A járvány közepén történt, amikor a tetőtől talpig szkafanderbe öltözött mentősök ellátták a már napok óta nehéz légzéssel küszködő szomszédunkat.
Nyitott pincék a Förhénc-hegyen
Nagykanizsán szombaton 14 órától tartják a Förhénc-hegyi nyitott pincék programot.