Lezárult a Vöröskereszt Nő az Erő elnevezésű programja. A 200 millió forintos, uniós támogatottságú projektnek köszönhetően három éven keresztül segítettek hátrányos helyzetű nőket a megyében.
Nagykanizsai Maraton
Category Added in a WPeMatico Campaign
Alkoholfogyasztást jelzett a szonda a zalai sofőröknél
Szeszesital-fogyasztás után ültek autóba a megalapozott gyanú alapján a zalai férfiak.
Közös piknik a kanizsai Csónakázó-tó melletti hegyen
A Szívbetegekért Egyesület szombaton a Csónakázó-tó melletti Látóhegyen tartotta a pandémia utáni első közösségi piknikjét, melyen az év programjainak megvitatásán kívül a személyes kapcsolatok ápolására is lehetőség nyílt.
Perpatvarból erőszak Nagykanizsán és Zalaegerszegen
Erőszakba torkollott a családi perpatvar, két ilyen ügyben emeltek minap vádat.
Foglalkoztatási támogatásról tájékoztatott Cseresnyés Péter
Június elsejével tovább bővül a hazai foglalkoztatási program, amelybe nyártól minden, legalább egy hónapja regisztrált álláskereső bekapcsolódhat – jelentette be tegnap Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő.
Saját magát és másokat is véd Salamon László
Salamon László, a Kanizsa Box Klub edzője, ökölvívóbíró számára a koronavírus elleni védőoltás beadásához kétség sem fért. Bár nem kapta el a betegséget, de mivel egy közösség tagja, szeretné védeni mások egészségét is.
Megőrizték veretlenségüket a kanizsaiak
Amit a Kanizsa Vízilabda OB I. B-s bajnokcsapatánál elterveztek, működött is, hiszen a kanizsaiak megőrizték bajnoki veretlenségüket a pontvadászat utolsó fordulójában, következhet tehát immár az osztályozós párharc.
Riadt őzet videózott olvasónk Nagykanizsa belvárosában!
Betévedt a városba.
Új alelnököt választott a Nagykanizsai Városvédő Egyesület
A Nagykanizsai Városvédő Egyesület a járványügyi szabályok betartása mellett szervezett találkozót szerdán a Hevesi utcai fiókkönyvtárba. Az eseményen lemondott a szervezet alelnöke, Papp Ferenc, a helyét Horváth Gábor, a Batthyány-gimnázium tanára vette át.