Klasszikus zene költözött a budapesti utcákra a napokban. Egyik olvasónk, Gelsei Bernadette rögzítette a felvételt a 13. kerületi Hollán Ernő utcában, melyen a Budapesti Fesztiválzenekar néhány művésze egy kisteherautó platóján adott alkalmi koncertet.
Nagykanizsai Maraton
Category Added in a WPeMatico Campaign
Az egyetemi kötődés szimbóluma a horgolt „PENdegúz”!
A PENdegúz névre keresztelt, kézzel horgolt mackó fogadja ezután a Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központba érkezőket. Az intézményben már hagyománya van a plüssfiguráknak.
Az egészségügyi dolgozók hősök, akik emberségből naponta jelesre vizsgáznak
Minden egészségügyi dolgozó megérdemli a tiszteletet és az elismerést a munkáért, amit ebben a kivételesen nehéz helyzetben a betegágyak mellett végez.
Ittas sofőrrel szemben intézkedtek a nagykanizsai rendőrök
Büntetőeljárás indult egy 48 éves helyi nő ügyében.
Nagykanizsa végzős diákjai 2021-ben – Fotók, névsorok
Mutatjuk Nagykanizsa 2021-es ballagóit.
Itt vannak Zala megye végzős diákjai
Zala megye végzős diákjai a Zalai Hírlap ballagási mellékletében, fotóval és névsorral.
Előadás a Medgyaszayban
A Medgyaszay Házban a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára folytatódik a Kalandozó kanizsaiak ingyenes előadássorozat.
PTE PEAC – Nagykanizsai Futsal Club: Ezúttal sem maradt el a góleső, de nem a zalaiak örülhettek
Előre talán kevésbé kalkulált különbségű vereséget szenvedett a Nagykanizsai Futsal Club az NB II. Nyugati csoportjának alsóházi rájátszásában, de még így is biztosan tartja hetedik helyét a minitabellán.
Megtalálták a Nagykanizsán parkoló autó tükrét megrongáló nőt
A zalai rendőrök megtalálták a parkoló autó tükrét megrongáló nőt.
Elütötte a gyalogost Nagykanizsán, közúti baleset okozása a megalapozott gyanú
A nagykanizsai rendőrök lezárták annak a férfinak az ügyét, aki személyautóval elsodort egy járókelőt.