A Nébih ellenőrei csaknem 1400 köbméter tűzifát koboztak el két kereskedőtől – egy nagykanizsaitól és egy hodászitól – a minap, egy nagyatádi, olasz tulajdonosi hátterű piaci szereplő tevékenységét pedig egy hónapra felfüggesztették, mivel az nem vezetett megfelelő nyilvántartást, így nem tudta igazolni a fatermékek eredetét.
Nagykanizsai Maraton
Category Added in a WPeMatico Campaign
A kanizsai önkormányzat 390 millió forinthoz jutott
A Zöld város, zöld Nagykanizsa program keretében már korábban megújult a Pannon Egyetem és az Alsótemplom előtti parkoló, illetve a Deák és az Eötvös tér. Most pedig, az önkormányzat forrásigényét támogatva a Széchenyi tér is új arculatot kaphat – jelentette be tegnap Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő. Felidézte: az egész projektre közel 1,5 milliárd forintot nyert a város, ám az építőanyagok árának drasztikus emelkedése miatt több ütemben valósultak meg a térrekonstrukciós beruházások.
Kiből lesz a zeneszerző?
A Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés AMI másodszor rendezte meg a Kis zeneszerző országos online alkotói versenyét.
Zalai éremeső Pécsett
Újra regionális versenyt rendezhetett a Dél-dunántúli Regionális Judo Szövetség, és a zalai csapatok is örömmel neveztek, hiszen régen volt alkalmuk versenyezni a koronavírus- járvány okozta korlátozások miatt.
A Kanizsa Vízilabda ismét az élvonalért játszhat
A Kanizsa Vízilabda OB I. B-s vízilabda-együttese két hátralévő meccsétől függetlenül immár a második vonal bajnokcsapatának vallhatja magát.
Éllovas az N. Teke SE
Újabb fordulókat rendeztek a tekézők NB-s osztályaiban. Az NB I.-ben (Nyugat) a zalai csapatok vereséget szenvedtek, az NB II.-ben (Dél-nyugat) pedig továbbra is jól szerepel a kanizsai Teke SE, amely vezeti a tabellát, és a legutóbbi játéknapon zalai riválisát, a Lenti TE-t győzte le.
Napi cuki: a kanizsai Sámuel élménye (videó)
A nagykanizsai Kozó Sámuel kifejezetten élvezi a sok eső okozta tócsák megjelenését.
Festészetről énekel Herceg
Az elmúlt egy évben egymásnak adták a kilincset a magyar, de nem csak hazánkban ismert sztárok a nagykanizsai Vig Attila kortárs festőnél.
A kiskanizsai szívgárdisták hetven évvel ezelőtti zászlaja a hónap műtárgya
A kiskanizsai Szívgárda 1942-ből származó csapatzászlaja a hónap műtárgya a Thúry György Múzeumban.