Szerdától már a debreceni helyi napijegyek is megvásárolhatóak a MÁV applikációban, erről kötött együttműködési megállapodást a MÁV-Start és a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. – közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel.
Nagykanizsai Maraton
Category Added in a WPeMatico Campaign
A nagykanizsai évnyitón 108 hallgatót fogadtak egyetemi polgárrá
A Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központjának tanévnyitó ünnepségét szerdán tartották az intézmény Zrínyi utcai épületében. Az idén 108 hallgató nyert felvételt.
Úgy megütöttek egy 19 éves fiút Nagykanizsán, hogy nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett
A nagykanizsai rendőrök eljárást indítottak egy 25 éves helyi férfi ellen.
Tartalmas repertoárt kínál a Kanizsai Kulturális Központ
Nagy várakozással tekintünk az idei őszi időszak elé, hiszen a járványügyi korlátozások miatt csak május elején nyithattuk meg újra kapuinkat a közönség előtt.
Virágok ölelték Mária bölcsőjét a kiskanizsai városrészben
A kiskanizsai városrész régi, szép hagyománya Kisasszony ünnepe.
Zborai Gyula és Piecs Adrienn is képviselte Nagykanizsát a tokiói paralimpián
A Tokióban múlt vasárnap véget ért paralimpiai játékokon két sportember is képviselte a dél-zalai várost: az asztaliteniszező Zborai Gyula mellett Piecs Adrienn versenybíróként volt ott a japán fővárosban.
Elkezdődött a Kultúr Korzó Kanizsán
Balogh László polgármester, Gábris Jácint, az oktatási, kulturális, ifjúsági és sport bizottság elnöke, Halmos Ildikó, a Honvéd Kaszinó igazgatója és Lekszikov Csaba, az Eraklin Táncklub Egyesület elnöke (utóbbi a két főszervező) köszöntőjével hétfőn kezdetét vette az Ady utca sétálóutcai részén a Kultúr Korzó.
Gripenek húznak át Nagykanizsa és térsége felett délután, sőt éjszaka is
Hétfőtől szerdáig délutáni és éjszakai repüléseket hajtanak végre a kecskeméti pilóták.
Kutyagumi éktelenkedett Nagykanizsa központjában
Nagykanizsa központjában, az Erzsébet téren éktelenkedett a képen látható kutyagumi.
Adománynapra várnak mindenkit Nagykanizsán
Az Egyszülős Egyesület szeptember 17-én (péntek) 9 órakor ismét adománynapot tart a Zrínyi utcai Jézus Szíve-plébánia közösségi házában.