Nagykanizsai Maraton
Category Added in a WPeMatico Campaign
Felemás zalai mérleggel értek véget a labdarúgó NB III küzdelmei
Befejeződött a labdarúgó NB III szezonja és zalai szempontból felemás a mérleg. A Délnyugati csoportban az FC Nagykanizsa ismét a dobogón végzett, ugyanakkor az Északnyugati csoportban a ZTE FC II kiesőként zárt, az utolsó előtti helyen.
Könyvtárosok csapatépítője
Magyar Könyvtárosok Egyesülete Zala Vármegyei Szervezetének nagykanizsai, zalaegerszegi, keszthelyi és lenti tagjai hétfőn a Csónakázó-tó partján tartották hagyományos közösségi programjukat.
Védték a házat és a hazát
Ünnepélyes körülmények között, koszorúzással, valamint katonai hagyományőrzők közreműködésével emlékeztek a háborúk katonai és polgári áldozataira vasárnap Nagykanizsán. A hősök napja tiszteletére szervezett rendezvénynek a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony templom melletti Millenniumi Emlékpark adott helyet.
Magyar történelmi és kulturális kincsek nyomában
A Zrínyi-iskola 7. évfolyamos tanulói vettek részt a „Határtalanul” programon nemrégiben, melynek keretében a szomszédos horvát és szlovén területeket fedezték fel.
A környezettudatosságra nevelnek
A nagykanizsai Loco-Motiv Közösségi Alapítvány pályázatán nyert nemrég a Kiskanizsai-iskola a környezettudatosság és szemléletformálás témájú projektjével.
A táncban talált önmagára a nagykanizsai Szalai Kata
Folytatjuk a sportolók emlékeit felelevenítő népszerű sorozatunkat. Múlt héten Herman Aliz a stafétát Szalai Kata táncosnak adta át, arra kérve, elevenítse fel a számára legemlékezetesebb nagykanizsai sportpillanatot.
Minőségi notebookok iskolásoknak
A nagykanizsai Hevesi-iskolában csütörtökön 136 tanuló kapott notebook eszközt. Az 5., 6. és 9. évfolyamon tanuló diákok laptopjai kizárólag személyes használatra szolgálnak, nem válnak a fiatalok tulajdonává.
Sakk, mesés papírszínház és gólyalábazás – gyermeknap a Halis-könyvtárban
Nagykanizsán a Halis-könyvtárban május 25-én, szombaton is ingyenes, nívós extra programokkal várják az olvasókat, az érdeklődőket. A bibliotéka természetesen a gyerekekre is gondolt.